Van nekem ez a teóriám, hogy a Toyota Franciaországban fenntart egy napszemüveges, öltönyös nindzsa-osztagot külön arra, hogy ezeket az embereket összefogdossa, és fekete terepjárókba gyömöszölje, hogy aztán a Nizza és Cannes közötti dizájncenterében Lexus-tervezőket faragjon belőlük. (Sőt, ha jól meggondolom a BMW valószínűleg ugyanezt csinálja Amerikában, de ez nálunk sokkalta nagyobb dolog, konteó, elmondom később, ha nem hallanak ennyien). Tetszik tudni Dél-Franciaországban található a Toyota Europe Design Development, ahol azok a dolgok születnek, amiket mi ma Lexusnak hívunk. És ha a vetünk egy pillantást a mai dizájnnyelv-kínálatra, erősen kitűnik, hogy a japánoknál alapkövetelmény a téveszme és a hallucináció.*  

Oldalról energonon nevelt krumpli, elölről az univerzum születése, hátulról meg... nem tudom, a csíkszemüveges csávó a sztártrekből, némi szájberpánk utókezelés után. És ezzel egyáltalán nincs baj, mert akármilyen kaotikusnak is tűnik, a provanszi széltől bekokózott otaku-harcos kezénél nincs jobb helye a tervezőfilcnek, mert abban a vizuális világban ő a kriptográfia Russel Crowe-ja, a fizika Stephen Hawking-ja és a Dáridó Lajcsija. Csak mi, halandók nem látjuk a rendszert, de a vonalak között bimbót repeszt az Lexus dizájn-filozófiája, az L-finesse: helyükre kerülnek az élek (Arrow Head) - értsd mindenhova -, eltökélődik a tekintet (Resolute Look) és még az a kis L-alakú basz is odavágódik, ami akkora divat, me' hanyagul odarántani egy vonalat, és elnevezni motívumnak az manapság hip,

Igazán nagyra értékelem azt a fajta bátorságot, amivel a Lexus úgy általánosságban a tervezéshez viszonyul. Ami persze nem puszta bátorság: azért is hathat ennyire idegennek, némelyeknek talán befogadhatatlannak ez a nyelvezet, mert a távol-keleti esztétika alapvetően más (lásd Prius 2016), mint a mi, klasszikus civilizációból kihajtott ideálunk... meg hát érted, japánok.

Hopp, közben az UX-ről meg nem derül ki semmi. Le kell számolni belőle az összes, valóságtól elrugaszkodott fogást, amit én obligát koncepció-sallangnak hívok, és ami valami olyasfajta játék, amit a barátnőddel csinálsz, ha ki akarod próbálni az anált: ideges vigyorral bedobod az ötletet, és ha repül a vasaló, kibekkelsz azzal, hogy csak vicc volt. Ezek közül a tükrök helyetti kamerák és a lézerrel összefirkált gumik kimondottan lerágott csont kategória (*ásít*), emellett erősen ambivalens érzésekkel viszonyultatok a kivehető/hordozható hangfalhoz. Mármint... tulajdonképpen nem rossz ötlet, de nem tudom nem látni mögötte azt a fehér szobába zárt tíz támaszkodó és tollával játszó embert, akiknek ezt ki kellett találni.
"brainstormingbrainstormingbrainstormingaaaaajjqooqwnofqngqompcqvqv"
És ami a legszebb, a sajtóanyagban külön nevet alkottak ennek a közönségnek, akiknek ismérve a rozéfröccs és a hangszóró (meg a pénz): "Urbanites", úgy mint "megveszik ezt még a pesti urinépek, tíz ujjukat megnyajják utána" - hibátlan, hibátlan; könnyeket törlök a szemem sarkából. :D

Van itt még szinte átlátszó polikarbonát A-oszlop (kettő), és engem módfelett érdekel, hogy ennek a fésűs alakzatnak statikai funkciója is van-e, vagy csak az esztétikai kontinuitásban játszik szerepet. Valaki kérdezze már meg nekem a sajtótájékoztatón. A beltérben az elefánton kívül a legmarkánsabb elem a vizuálisan különválasztott első és hátsó tér, ami azon a pofonegyszerű megállapításon alapszik, hogy elöl szokott vezetni az ember, hátul meg nem. Ennek megfelelően elöl sportos a hangulat, hátul pedig tökmás, kózi, már-már hálószobás - ezt a megoldást egy kicsit visszafogottabb formában szívesen viszontlátnám. Na de azok az ülések... a kellemes negyvenesek lába megremeg, egy diszkrét nyálcsepp telepedik a száj szegletébe: MISZTER GRÉJ... *breathing intensifies*...

A hokedli ötven árnyalata? Valaki? Értitek... mert bőrszíjak... meg... meg BDSM... mint a könyvb... én amúgy nem olvastam! Esküsz... mindegy, ott vannak a kurva ülések, azt' gondoljatok róluk, amit akartok, szarok rátok meg egészre.

*: tételezzük fel, hogy japán tervezők dolgoznak az ED²-ben.