Önjáró disztópia

2016. november 04. 19:08 - 323

Diszkléjmör: Nem tudom megmondani a jövőt, pedig ittam kávét tyúkbelek között Delphoiban, miközben Ibolyával beszéltem telefonon, aki atlantiszi fényjáró, teómágus és orákulum egyben. Erre az autonóm mizériára vagyok kíváncsi, mert egy olyasmi elágazást látok az automobilok evolúciós folyamatában, mint amilyet anno a belső égésű motor megjelenése jelentett. Csakhogy itt cserbenhagy az intuícióm: vajon melyik lesz a fősodor?  A Rinspeed Oasis képviselte teljes önállóság, ami kötelesség, vagy a Tesla-féle Autopilot, ami csupán funkció?
Előttem kerek asztalkán lila, hímzett terítő, rajta középen üveggömb, körben kacatok, tarot és nehéz bársonyfüggöny - a kombinált ószeres - jós cigányasszony felhúzza a szemöldökét a kérdésemre, enerváltan sóhajt, de ha már megkapta a pénzét, hát legyen, mond valamit ennek a bolondnak. Úgyis elhiszi, ha akarja. Lehunyja a szemét, kis nyöszörgés után az üveggömbjére teszi a kezemet: 'most be van kapcsolva, nézegesse a jövőt, aztán tíz perc múlva visszajövök, utána negyed óránként négyezer'.
Aki nem túl fiatal, és nem is túl öreg, az emlékszik a Sliders-re, csuda egy sorozat volt, amiben féregjáraton keresztül csúszkáltak a főhősök egyik világból a másikba. Na, azt a féregjáratot lopta el a banya, és drótozta össze a gömbbel, és a pszichoaktív füstölőtől én éppen azt álmodom, hogy abban mászok át a jövő egyik változatába.

  Megérkeztem az automatikus jövőbe, ahol tapsra kapcsol a csillár, és le lehet feküdni a szobainassal. Robotkurva. Okos a szoba, okos a kávéfőző, a mosógép, a villanykörte. A padló követi a lépteimet, és csak talpalatnyi helyen fűt. A hűtő ajtaja két kopogásra áttetszővé válik, így nem kell kitárva, súlyos wattokat pazarolva morfondírozni, hogy elfogyott-e a karfiol. Nem, nem fogyott el, mert a karfiol végtelen, és a tudósok megállíthatnák vele az éhezést a Földön.
  A garázs is bámul, jövök, nyitja az ajtót, kapcsolja a villanyt, a fényében megcsillan az önvezető autó. A megváltó, ami elhozza a paradicsomot, de ha kell az óvodából a gyerekeket is. Pontosan úgy működik, ahogy azt egyszeri emberként elképzeled: beleülsz, mondod neki, hova vigyen, és ő figyel, számol, közlekedik, visz, miközben te malmozol, dolgozol, vagy csinálsz bármit, ami egy kétszer két méteres állógalérián egyébként lehetséges. Felszabadít, és alapjában véve ugyanazt a hasznot teremti meg, amit az összes eszköz a csimpánzok összenyálazott, hangyafogó botjai óta. Időt, és energiát spórol, amit nem holmi szükségletre kell elhasználnunk - közlekedésre, hovatovább önfenntartásra - hanem az én kiteljesítésére, szórakozásra, szellemi munkára.
  Nem csak a kollektív tudat épülését segíti elő, de akaratlanul a fejlett és a fejlődő országok közötti szakadékot is elmélyíti: az elővárosból ingázó nyugati felső-középosztály nem veszít értékes órákat, útközben százharmincas tempónál is zavartalanul lapátolhatja a GDP-t, mialatt Indiában egymilliárd ember még mindig barbár módjára, végtagokkal vezet, ha vezet. Undi. És ez nem az elmaradottságból, vagy a versenyképtelenségből, hanem a (közlekedési) kultúrából fakad. Samuel P. Huntington a 'Civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása'-ban rávilágít, hogy nem törvényszerű, hogy a nyugati civilizáció és vívmányai az egész világon elterjedjenek. A többi is fejlődik a maga útján, idővel pedig lerázza magáról a gyarmatosítás lepedékét. Ugyanígy az autonóm közlekedés sem terjed el szükségszerűen világszerte. Képzeljük csak el, hogy leteszünk egy Autopilot 100-zal felvértezett Telsa Model Zs-t Delhi közepére, és egy sistergőset verünk a seggére csalánnal - gyí! Válaszul idegesen sípol, izzadtan zümmög, és tanácstalanul áll egy helyben, mint egy nagy, bárgyú tehén. Túl sok az input, számítógép nem tud mérlegelni olyan világban, ahol a káoszhoz idomulva fejlődött az élet.
  Ebben a jövőben az emberi élet olyan fontos, hogy saját épsége érdekében alá kell rendelni az individuum akaratát: ha teljesen ki van húzva az egyenletből az emberi esendőség - a véletlen -, a legminimálisabbra csökkenthető a balesetek száma. Eltűnik a kormánykerék, a pedálok, nincs kanyarból kigyorsítás, nincs heel-and-toe, se kanyarsebesség, utazás van, amivel megvalósulhat a robotokon alapuló közlekedési kommunizmus. 

elnyomnak.jpg
  Minekután szárba szökik a feng shui reneszánsza, a garázsból kiszorulnak a férfiak, a felszabadult életteret pedig elfoglalják a kreatív nők. "10 ok, miért ne tegyünk gömbkaktuszt a kalaptartóra", "Autonóm töltöttkáposzta recept éhes dagadtaknak", és hasonlóktól hízó autós rovatok indulnak a női magazinokban, ezzel párhuzamosan pedig az apukákat meredeken felfelé ívelő öngyilkossági ráta tizedeli. Pár gyászos évtized alatt a személygépjármű óhatatlanul elveszíti autó jellegét. Aki szórakozni akar, elmegy pályára valami robbanómotoros kocsival, mint az állatok. Khmemissziós kvótakhmm... 
  Cserébe megszűnhet a jogosítvány intézménye, ráadásul utódonként meg lehet spórolni egy havi fizetést, aaayeeeaaah! Az apukák fogyását ellensúlyozandó, természetszerűleg megemelkedik azon gyermekek száma, akik nagy sebességnél fogantatnak. Ne higgyük, hogy a technológia fejlődése visszaszorítja az ösztönöket, inkább biztonságos térbe tereli őket. Mi is indikálna jobban egy életképes trendet, mint a pornó: amint megjelenik valami a pornhubon a tagek között, tudni lehet, hogy érdemes bele pénzt fektetni. Az emberek (főleg a férfiak) villámgyorsan felismerik, hogy büntetlenül lehet menet közben szexelni - csak elektrokromatikus ablakok kellenek, hogy a szégyenlősebbje se ellenkezzen, de nem kell félni: a kínálat követi a keresletet, 2 év alatt extraként kínálja majd minden prémium márka.

  Betoppan a banya, és már épp kéri a következő négyezret, de mondom neki, hogy lófaszt ér a gömbje, nem pénzt. Csak valami elnagyolt disztópiát mutatott csorba szabadságjogokkal, és megállított globális felmelegedéssel, dögunalooom. Ha jövő, legyen meleg fagyi, másnapmentes alkohol, meg láthatatlanná tévő köpönyeg, hogy visszafojtott röhögéssel lehessen nunikat kukkolni a lányöltözőben.

Lelövöm a cigányasszonyt.

cgssz.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://voroscapa.blog.hu/api/trackback/id/tr7111927117

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása