Tudom, hogy most az is anakronisztikus vénembert lát bennem, aki ájfónon vakarászva vesz kondibérletet, meg az is, aki kommentszekciók susnyásában veszi védelmébe a kapitalizmus technológia bástyáit, mondván, a fejlődés szükségszerűen jobb terméket eredményez, a régi meg vesszen vitrinbe. Nem bántom őket, hisz csak naiv alanyai annak a piaci folyamatnak, ami olyan fölösleges aberrációkat hoz létre, mint a bluetooth-os lakat, a dubstep, vagy a szocializmus. Félresiklott ötletek, kotyvalékok a kényszerű túlhaladás szent kelyhében. Nagy szerencsénk viszont, hogy mint fogyasztók, bizonyos fokig van választási lehetőségünk, így ha uralni nem is tudjuk, de valamelyest irányíthatjuk a gyártókat, hiszen ha a Lehel-piacon csiperke-dinnye hibridet akar a torkunkba tukmálni a Kálmán bácsi, jogunkban áll udvariasan félrenézni, és hagyni őtet éhen halni. Túlragozom. De.

Amennyiben betépett thinktank-ek divattá pumpálnak egy nettó, de jövedelmező faszságot, annak megvan az a veszélye, hogy gyártók egész garmadája sorakozik fel mellettük ész nélkül, és kéremalássan, nekünk addig tartott a dédelgetett szabadságunk vívmánya.

Ami az autók kezelőszerveit illeti, még nem tartunk ebben a végső stádiumban, még nem kell temetni a gombokat, tekerőket, tárcsákat, pöcköket és kallantyúkat, mert remélhetőleg még azelőtt lesújt majd a dialektika pallosa, hogy mindent ellepnének az érintőképernyők, tudniillik a tacsszkrínek túlburjánzása, és a minél több funkció beléjük szuszakolása pezsgővel ünnepelt bűntény.

Hadd mondjak egy példát, s közben hadd vegyem védelmembe a mostanában méltatlanul sokszor kritizált BMW-t, hiszen ha valamit, hát az iDrive-ot marha jól megcsináltak. Dícséri is mindenki, én is szeretem, mert intuitív, logikus, satöbbi, összehasonlításokban is lemossa a konkurens rendszereket, azonban ami miatt belekanyarítottam a saját gondolatmenetembe, az a kezelőszervének fejlődése. Emlékszünk még az első generációra, ugye? Hogy mennyit szidta azt mindenki? Ugyebár 2001-ben kitalálta egy ifjú dizájner-aspiráns, hogy mekkora ötlet lenne statáriumot bevezetni, és felszámolni a műszerfalat eluraló gombok kusza tömkelegét - és tulajdonképpen nem tévedett, mert gondoljunk csak azokra a nyolcoktávos műszerfalakra (ld. J Astra), amiken el lehetett zongorázni a Magyar rapszódiát -, de barátunkat bizonyára vagy a törlés hatalma részegítette meg, vagy Gyűrűk ura maratonból ment munkába, ahol aztán megkovácsolta az egyetlen Gombot, közben pedig mormolta, hogy egy Gomb mind felett, egy Gomb kegyetlen, blabla. Aztán a visszajelzések arcul csapták, rájött, hogy rossz a koncepció, meg kell toldani még hét gombbal, és úgy már jó lesz. Jó lett.

Mert szeretjük a gombokat, a gombok jók, a gombok a barátaink, a gomboknak van fizikai kiterjedése, amit szem nélkül is megtalál a kéz, meg amúgy is tök jól esik pöcögtetni, bizgerálni, meg nyomkorászni.

Ez  azonban csak az én romanticizált ideológiám, sokkal fontosabb viszont a gombok kétdimenziós képekkel való helyettesítése, mert abban rejlik az a gyakorlati veszély, ami miatt egyáltalán megírtam ezt a cikket. Most jön a példa: sietősen indultam el egy C4 Picasso-val a kölcsönzőből, és hát mi az első (második) dolog ilyenkor? Bé kell állítani a rádiót, meg a fűtést/hűtést (a tükröket, kormányt, üléspozíciót szigorúan indulás előtt). És akkor azt várja tőlem a Citroën, hogy matassak a kormánytól fél méterre menük és animált csuszkák között, találjam el a lófasz kis ikonokat a lengő ujjbegyemmel, miközben ott áll előttem egy 4 éves gyerek, plüsslovat szorongat, és azt motyogja gyermeki ártatlansággal, hogy "nézd anya, ott jön egy büdös francia hulladék".

A cikknek ezen a pontján megindulhat a vádak áradata, hogy hát öreg, az utat kell nézni, meg indulás előtt kell elintézni ezeket, különben meg a fedélzeti számítógép is kiírja, hogy "möszijő sofőr, út közben rá ne merj nézni a képernyőre, mert istenuccse helyet találok benned a bagettemnek" - na, nem pont ezekkel a szavakkal, hanem franciául. Amivel egy baj van, hogy ez csak a probléma elbagatellizálása (elbagettizálása?), egyszerű kifogás, mert miután kiírta, a gyártó moshatja kezeit, mondván, ő figyelmeztetett.

Ennyivel nem szabad elintézni.

A barátnőm meztelen képét sem teszem a perifériára, mert tudom, hogy oda fogok nézni, mert oda kell néznem, ha használni akarom. Mármint a gombokat. Nem várhatja el a tervező, hogy minden egyes alkalommal lehúzódjak az út szélére, ha klímát akarok állítani, vagy ha ököllel akarom odébb állítani a fizetett politikai hirdetést a rádióban, mert ha nem teszem meg, és emiatt balesetet okozok, akkor az nem csak emberi hiba, hanem rossz tervezés. Megalapozott követelésem tehát, hogy számoljanak azzal, hogy hülye vagyok.

És akkor ezt kell látnom, hogy ez a jövő. Ez itt fent. Mi lesz a következő, az index? Azt is a start menüből fogom majd nyomogatni? Nem, nem, kedves 2000 után született barátaim, kik enteriőrtervezésre, illetve ergonómiára akarjátok adni Oculusba szorult fejeiteket. Hegel-t kell olvasni, felfogni a dialektika lényegét, orientalista beállítottságúaknak a buddhai arany középutat kell megtalálni, vagy rájönni, hogy csak egy Sith beszél végletekben. Magasztaljátok vissza a fizikai gombot az őt megillető helyre, oda a tacsszkrín mellé, ahol én is elérem.

Amíg tehát nem jő el Az Üdvözítő Autopilot(az a hamis), óvakodjunk az esztelen digitalizálástól, és lehetőleg csavarjuk buborékfóliába gyermekeinket.