Nézd meg… nézd csak meg, hogy alakította át az ötlet körüli testet 66 év. Az alapkoncepció, ha hunyorítva is, de ugyanaz, amit Ben Pon gyermeki lényeglátásával felskiccelt magának ezerkilencszázkjnbvizvubjoben. Feltételezem hollandul kiabált valami olyasmit, hogy „Motor kell, ülés a sofőrnek, és hely!” Hely, amit ki-ki korának, kultúrájának és életformájának megfelelően használt fel. Mwanajuma, kenyai fegyverkereskedő AK-47-eket és RPG-ket szállít benne, Enrique Bogotában élőállatot és kokaint visz vele a Fő utca 31-be. Aztán ott volt nevezett Janis Lyn Joplin 1968-ban, mint a virág-gyerekek esszenciájának megtestesülése, ő megint másra használta azt a másfél köbméter rakteret: eggyé vált, inhalált, tudattágult benne. Ennyi hely kurva sok mindenre jó, na, a Volkswagen meg mozgathatóvá tette, és rajzolt neki arcot, bumm, ennyi a zseniális recept.
Na, nem mintha ők találták volna fel a minivant, viszont ilyen adottságokkal a kortárs konkurenciához képest olyan volt, mintha Balian Buschbaum-ot hasonlítanánk Tucker-höz, aki Michigan-ben lakik, és egyetlen kiemelkedő vonása, hogy gyerekkora óta szeret enni. GMC Handi-Van, Dodge Royal Sportsman, ezek mind nehezek voltak, torkosak és drágák. Míg az alap T1 3000$ körül mozgott, utóbbiakat 4000$-től lehetett vinni, ami, akármilyen jóléti állam matematikájával számítom is, harmadával több.
Vitte boldog-boldogtalan, a VW számlája meg Tucker-höz vált hasonlóvá, zsíros pénz folyt minden nyílásán, a történet folytatását meg ismeri mindenki: tőke, terjeszkedés, lenyomjuk a japánokat, Das Auto, blabla, aztán persze dízelgét. Ha Palik Laci húsz évig barlangban simogatta volna Marsi Anikót, most biztos kitörne belőle a „Jónapotkívánok, hát itt mi történt?!”, de erre most nem is fecsérelnék több szót, lényeg a lényeg, Winterkorn jól belemártotta a céget a szarba. Főleg az Amerikai Anyámat Is Beperlem Egyesült Államok népének kerek hasát bolygatta meg a botrány, önteni kell a dollármilliókat a mea culpába, hogy visszanyerjék az eljátszott bizalmat.
Elképzelem, ahogy Wolfsburgban, tejüveg ajtók mögött, egy füstüveg tárgyalóasztalnál főrészvényesek, elemzők és bíborosok körében összeül az új igazgatótanács, és bántó csendben elkezdődik a vakarózás: „Gyerekek, amit eddig csináltunk… arról felismernek, KUKÁBA MINDENT! A szélszesek és a marketingesek extra adag metamfetamint kapnak, egy hét alatt dolgozzanak ki új stratégiát mindenre, mi addig felmossuk a vért, és lenyugtatjuk a hiénákat.”
Ennek a reformációnak az első kiáltványát az idei CES ajtajára szögelték ki „Mi tulajdonképpen nem vagyunk rossz fiúk, csak hát izé…” címmel, ez vóna itt e:
A lényegre térek, nekem itt, az úgynevezett irodában kurvára nem tetszik, ezért leszarom a vért hugyozó marketingesek szüleményét, pár szót vagyok hajlandó pocsékolni rá: Latte Macchiato.
Begurulok vele a Woodstock-ra, világtalan emberek fehér óriásnyúlnak képzelnek, az oldalát simogatják, megyek inkább, leállok valami nyugis sarokba. A szomszéd sátorból egy bongyor kislány bekopog az ablakon, anyaszült meztelen. Azt mondja, a tóban fürödtek, és kéne egy steril hely, ahol leszedheti a rátapadt piócákat, beülhet-e hátra. Ülj. Érdeklődik az autó iránt, terhességi-teszt adagoló is van-e benne, csak kínosan röhögök, nem tudom komoly-e a kérdés. Óvszerem van, mondom neki, összenevetünk, aztán egy pillanat alatt rám húzza magát. A padlón fekve, a lábunkat az első ülések hátán támasztva bámulunk felfelé, hát ez honnan jött, kérdezem. Szimpatikus voltál és cuki a kocsid, tekerjek egy cigit? Tőlem, én addig nyitok egy bort, Magyarországról hoztam. Lehetetlenül gyakorlott mozdulatok közben a kérdő tekintete rajtam pásztáz – Az hol van? Messze, de mindegy, nem akarok róla beszélni. Elszívtuk a cigit, a bor is elfogyott, a lány pedig kihányt az ablakon - Olyan lett az oldala, nem baj? Nem baj. Még a száját törölgetve, izgatottan felém fordult, hallod, fessük… fessük le a kocsit, a barátom festő, itt a sátorban mindene. A barátod? Az az, tudod, ő művész. Szarok rá, pazaroljuk el a festékeit, különben is, miért nem veled van? Szarok rá, pazaroljuk el a festékeit. A távoli, tompa Canned Heat koncert közben, fél óra alatt elburjánzottak az autón a temperavirágok meg a zománcpacifizmus, a lány pedig észrevétlenül átcuccolt hozzám. Vegyél feleségül. Öö.. hány éves is vagy? Negyven, tizenhat, mit számít, boldogok leszünk, és a buszban fogunk lakni. Hezitáltam egy pillanatig, aztán elszalajtottam papért. Ártatlanul néztem utána, majd sietve beültem az autóba - KITT, pucoljunk innen. Vettem, Micheal.
Hát szóljanak már neki, hogy ma már nincsen is Woodstock! Az nincs, Burning Man van, ott viszont felgyújtják az efféle, technológiai boszorkányságokat. Nincs mit tenni, saját kezűleg kell megalkotnom az Ivadékot.
(Folyt. köv)
